2021 - évadnyitás

Kedves Horgásztársak!

 

Bár egyes szkeptikusok és jövőbelátók szerint már semmi sem lesz olyan, mint amilyen volt, mi mégis megpróbálnánk visszakormányozni Egyesületünk működésének hajóját a pandémia előtti, fertőzésmentes vizekre.

Ennek első részében – bár nem zökkenőmentesen – de elindítottuk az éves tavaszi haltelepítéseket. Több részletben, többféle korosztályú és fajú hal került a Salakosba, legutóbb éppen pénteken 10.000 db süllőivadék http://hecsmsz.hu/portal/index.php/1111568-ivadekok-vizeinkben.

Talán észrevettétek azt is, hogy a telepítéseken kívül halőrzés is másképpen működik, mint korábban. Az Egyesület és a megyei Szövetség között a víz és a horgásztanya közös tulajdonjogára alapítva Láda Gáspárral kezdtük kidolgozni egy új, mind a két fél számára előnyös gazdálkodás metodikáját, amit napjainkban Oláh Szabolccsal folytatunk tovább. Ehhez kapcsolódik a vízpart karbantartása, a fűnyírás, az útjavítás is, mely utóbbi nyilvánvalóan sziszifuszi munkának tűnik úgy, hogy el kell fogadjuk, hogy néhány család a vizünk partján lévő tanyákban keresi boldogulását.

Miután a vírushelyzet újra lehetővé teszi egyes rendezvények meghatározott feltételek melletti megtartását úgy döntöttünk, hogy mi is megpróbálunk visszatérni a két évvel ezelőtti menetrendhez.

Ezért aztán 2021. június 11-én két kádas pontytelepítéssel zárjuk a tavaszi halkihelyezést. Ezt követően 2021. június 12-én szombaton újra nyílt horgászversenyt tartunk, egy fordulóban, három – felnőtt női, felnőtt férfi és ifjúsági (az országos hármas utánpótlás besorolással szemben az ez évben a 20. életévét betöltő fiú és leány) – kategóriában a Salakoson.

Program:

Gyülekező: 07:00-től a Csőnél

Reggeli: 07:00-től (lilahagymás zsíros kenyér töpörtyűvel)

Sorsolás, helyek elfoglalása: 07:45-től

Verseny: 09:00-től 13:00-ig

Mérlegelés: 13:00-tól a helyszínen

Eredményhirdetés: 13:30-tól

A verseny kapcsán a Salakosra kiadott horgászrend érvényes azzal a kiegészítéssel, hogy méret és darabszám korlátozás nincs. A versenyzőknek és a hozzátartozóknak, csapattagoknak a maszkviselés nem kötelező. Kérjük a hatályos járványügyi jogszabályok betartását. A versenyen való részvételnek nem feltétele az oltási kártya/igazolás megléte. Kérünk Benneteket, hogy a reggeli, a sorsolás és az eredményhirdetés során az 1,5 méteres védőtávolságot tartsátok be.

2021. június 13-án a gyermekeké a víz. Ekkor tarjuk szokásos, immár XVII. Gyermeknapi Horgászversenyünket. A versenyen két korcsoportban díjazzuk a 2007-ben, vagy azóta született legjobb három leány és fiú versenyzőt.

Program:

Gyülekező: 08:00-tól a Csőnél

Sorsolás, helyek elfoglalása: 08:15-től

Verseny: 09:00-től 12:00-ig

Mérlegelés: 12:00-től a helyszínen

Eredményhirdetés: 12:30-tól

A verseny kapcsán a Salakosra kiadott horgászrend érvényes azzal a kiegészítéssel, hogy méret és darabszám korlátozás nincs, horgászni egy bottal, úszós készséggel lehet, pergetni tilos. A versenyzőknek és a hozzátartozóknak, csapattagoknak a maszkviselés nem kötelező. Kérjük a hatályos járványügyi jogszabályok betartását. A versenyen való részvételnek nem feltétele az oltási kártya/igazolás megléte. Kérünk Benneteket, hogy a sorsolás és az eredményhirdetés során az 1,5 méteres védőtávolságot tartsátok be.

Végezetül a telepítés és a rendezvények zavartalan lebonyolítása miatt a Salakoson 2021. június 11-én 06:00 órától 2021. június 13-án 14:00 óráig általános horgászati tilalmat rendelünk el. A tilalom ideje alatt bármilyen horgászeszközzel a vízparton tartózkodni, szoktató etetést végezni tilos.

©2021 Móra Ferenc Horgász Egyesület. Minden jog fenntartva.

Keresés